2013. március 22., péntek

Bőőő


Kedden anyukával együtt indultunk el a gyerekért. Út közben vettünk kávét és péksüteményeket, majd a kislány elhozatala után elindultunk a strandra piknikezni (igen tudom, otthon hó, mi meg a homokos tengerparton piknikezünk :P). Leterítettük a hatalmas plédet, majd adtunk az érzésnek.


A héten kétszer is játszótér volt az ovi utáni program a gyerkőccel: hétfőn is elmentünk, szerdán pedig vittem neki krétát is, úgyhogy alig lehetett hazarángatni onnan, főleg, hogy nagyon jól elvan a többi gyerekre, ritkán kell közbeavatkoznom vagy vele lennem, úgyhogy ilyenkor a padról figyelem az eseményeket és integetek a többi szülőnek, ugyanis az a szokásuk, hogy ha nem vagyok a gyerek seggében (márpedig miért lennék?) akkor mindenki kérdésekkel bombázza Babérlevelet, hogy "hol van az anyukád?", ilyenkor a kislány mutatja, hogy ott ülök, majd mindenki megkönnyebbül és mehet tovább a játék.


Szerdán délelőtt találkoztam egy német óperrel, akit a facebookon találtam. Megittunk egy kávét és beszélgettünk egy csomót. Jóarc volt és persze azért nem árt néha "szakmabeliekkel" is kitárgyalni az ügyeket. Elég multikulti az ő története is: az anyukája venezuelai, az apukája német most pedig Törökországban óperkedik egy ír családnál. :)

Heti Babérlevél:

* - Neked volt ópered, amikor akkora voltál, mint én?
- Nem, nem volt.
- De miért nem?
- Mert az én anyukám délután négyig dolgozott, nem pedig hatig, így értem tudott jönni az oviba. (Mert az én szüleim éppen annyi porontyot hoztak a világra, amennyivel elbírtak./Mert az én szüleim nem keresték halomra a pénzt és a nagyszülőknek passzoltak le inkább néha.)

* Eljutottam arra a szintre, hogy bár én is fordítást és tolmácsolást tanulok az egyetemen, jelenleg egy 4.5 éves kislány tolmácsol nekem. Azt hittem, hogy a privát oviban azért egy minimális angolt beszélnek a recepción ülő tanársegédek vagy mik, de csalódnom kellett. Miközben hevesen mutogattam Babérlevél lila kulacsára és megkértem őket angolul, hogy hozzák már ide a rózsaszínt is, mindkét nő csak bámult rám majd pár másodperces kínos csend után egyszerre Babérlevélhez fordultak, aki készségesen elmondta nekik törökül, hogy a rózsaszín üvegét kérem csupán.

* A játszótéren odarohan hozzám a kislány:
- Hédi, pisilnem kell!
- Menjünk haza vagy keressünk egy bokrot?
- Még nem akarok hazamenni, keressünk egy búvóhelyet.
A bokrok mögött elintéztük a dolgot, majd a kezembeakarta adni a pisis zsepit:
- Ezt inkább dobjuk el.
- De akkor SZENNYEZZÜK A KÖRNYEZETET!
- Izé... ez most kivétel...
Nagyon ott van benne a német! :P

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése