2013. február 2., szombat

Szuper szombat


Kirándulós nap volt a mai: felkerekedett a család és irány az európai oldal. Komppal mentünk át a másik oldalra, út közben sirályokat etettünk és gyönyörködtünk a városban illetve a tengerben. Átérve a másik oldalra kb. minden fontosabb, turisták által leginkább ismert látnivaló mellett elmentünk, nem is tudtam, hogy ennyire egyben vannak a dolgok. Nem mentünk be egyikbe sem, ugyanis ez a nap úgysem lett volna rá elég, illetve ha látogatóm érkezik és/vagy lespanolok pár emberrel, akkor úgyis együtt elmegyünk majd ezeket megnézni. Elmentünk a Hagia sophia, a Kék mecset, a nagy bazár és néhány múzeum mellett. Ezekről mindent elmeséltek, mutogatták a dolgokat a városban, hova érdemes menni, mikor, hogyan stb. Délben beültünk egy étterembe, ahol kizárólag egy török specialitást lehet kapni: fasírtot. Nagyon különleges íze volt, vagy a fűszer vagy a hús miatt, de ilyet még sosem ettem (dél óta ennek az ízét büfögöm fel). Nem akarom tudni, hogy mi volt benne, jobb ez így mindannyiónknak. Viszont az étterem valóban baromi híres lehet, ugyanis amikor kijöttünk, már sor állt előtte, úgyhogy szerencsénk volt, hogy korán mentünk és egyből volt helyünk. Természetesen csípős paprika is járt hozzá, csípős szósz és finom zsömle.

Ebéd után a világ második legrégebbi villamosával utaztunk fel Isztambul leghíresebb utcájához, az İstiklal Caddesi-hez. Hatalmas tömeg, utcai zenészek, tüntetések, kocsmák, diszkók, drága üzletek - ez jellemzi ezt az utcát. Az anyuka ismét ellátott tanácsokkal (pl.:  "Ha tüntetést látsz - még ha veszélytelennek is tűnik - azonnal tűnj el innen! Oké? Egyből lelépni!") és mesélt egy csomó dolgot a városról, a látványosságokról, hányféle képpen tudok a helyekre eljutni stb.

Hazafele ismét komppal mentünk, majd az ázsiai oldalon még beültünk egy kávézóba sütizni és kávézni. 
Sajnos képekkel nem tudok szolgálni, ugyanis csak a kompból készítettem párat, hogy ne lógjak ki a sorból, de később inkább nézelődtem, mintsem fotóztam. Úgy voltam vele, hogy úgyis jövök még ide, amikor be is megyek majd a mecsetekbe, múzeumokba, parkokba, bárokba stb. és akkor több időm lesz fotózgatni.
Szuper szombaton vagyok túl (pláne hogy mindent a család fizetett), kicsit jobban megismertem Isztambult és a kislány is tündérke volt egész nap (főleg amikor aludt a babakocsiban).

Bis bald ^^


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése