2013. február 21., csütörtök

Szellemeskedünk, szellemeskedünk


Szellem tanyázik a lakásban, méghozzá random orrokat rajzol bizonyos képeslapokra! Az anyuka megkért, hogy csináljak a kislánnyal egy üdvözlőlapot az előző óper születésnapjára. Az arc haját már előre megcsináltam fonalból, hogy a gyereknek már csak szemeket és orrot kelljen ragasztania, illetve megrajzolni egy szájat, ugyanis ezeket már ő is meg tudja csinálni. Délelőtt meg is csináltam a lapot, majd feltettem a szekrény tetejére száradni, hogy amikor a kislány (ezentúl csak Babérlevél) hazajön, folytathassuk a kreatívkodást. Így is történt, szépen megcsináltuk a lapot, este pedig vacsoránál megmutattuk az anyukának.
- Óóóó nagyon szép! Hogyhogy nem ragasztottatok rá orrot? - érdeklődik.
- Láttam, hogy te rajzoltál rá egyet, azt hittem úgy jobban tetszik neked és nem ragasztottunk rá orrot.
- Miről beszélsz? Én hozzá sem nyúltam a képeslaphoz?
- Dehát ott van rajta az orr! Nem én rajzoltam oda!
Megvizsgáltuk a lapot és tisztán kivehetően valaki ceruzával odarajzolt egy orrot.
- Biztos hogy nem te voltál? - kérdezi az anyuka.
- Biztos. Én is színes orrot akartam neki ragasztani.
- És Babérlevél nem lehetett?
- Nem, amikor levettem a szekrényről a lapot, hogy együtt megcsináljuk, már ott volt az orr.
Konstatáltuk, hogy van egy szellemünk, aki orrokat rajzol a szülinapi képeslapokra, ugyanis az apuka most egy hétig itthon sincs, a takarítónő pedig csak másnap jött (nem mintha ők is csak úgy jókedvükben orrokat rajzolnának más rajzaira).
Másnap én is készítettem egy képeslapot, feltettem a szekrény tetejére és vártam az orrot. De nem jött, üresen maradt az egész papír, úgyhogy nem jár mindenkinek szellem-ott, csak az óper-elődömnek.

Gyerekszáj

Éppen a játékboltban nézegettük a Barbie babákat és megakadt a szemem egy terhes babán, akit éppen a férfi orvos vizsgál és nézik együtt az ultrahang felvételeket a kivetítőn.
- Nézdcsak, ez a baba terhes! - mondom a kis Babérlevélnek.
- Igen. Majd neked is biztos lesz babád. Meg nekem is! De nekem még túl vékony a hasam ahhoz, hogy terhes legyek. (Ezt most antibókként kéne értelmeznem?)

Napi cicus:


2 megjegyzés:

  1. Nekem anno mondta a gyerek, hogy biztos terhes vagyok, mert van mellem es HASAM!!! Also ez normalis:D miert lett Baberlevel??:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pfff, gyökerek :P
      a gyerek egy régi mitológiai alak után kapta a nevét és azt jelenti törökül, hogy babérlevél :P :D "Babérlevél, gyere ideee!!"

      Törlés