Mrs. Fejkendő

Ezentúl nem csak pénteken kell hamarabb elhozni a gyereket a suliból, hanem hétfőn később is kell vinni és meg is van, hogy miért: Márti mesélte, hogy minden hétfőt az Atatürk fohásszal kezdenek és minden pénteken így is zárják a hetet. Az anyuka pedig hozzátette az egyik reggel, hogy ezt a kislánynak pedig nem kell hallania, ugyanis a 4 éves kis fejével még nem tudja, hogy mindez mit jelent és felesleges ilyenekkel tömni a fejét (jogos) illetve nem az iskola feladata törököt, németet vagy akármilyen más nemzetséget faragni a gyerekből, hanem ezt döntsék el inkább a szülők. (Ehhez azért hozzátenném, hogy később inkább döntse el a gyerek maga.) Úgyhogy nem csodálom, hogy ezek után mindenhol, de tényleg mindenhol ott lobog a hatalmas török zászló: az összes park közepén, az összes iskola udvarán stb.

Az anyukát is valami török-német keveréknek mondanám, de valahogy inkább németnek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ő is biobuzi. Mindennek bionak kell lennie és tele kell lennie vitaminnal. A gyereknek is nap mint nap elmondják, hogy ez és ez mennyire egészséges, ezzel szemben pedig a cukor és az adalékanyagok mennyire egészségtelenek.

- Szereted a csirkehúst?- kérdezi az anyuka.

- Igen, szeretem.

- Mi nem nagyon szoktunk venni, mert nagyon egészségtelen. Láttam egyszer, hogy hogyan nevelik őket.

(- Szerintem egyik állatot sem nevelik szebben sajnos, de mindegy.)

- Nem szoktunk félkész ételeket venni, általában mindent magunknak készítünk el frissen.

(- Akkor a múltkor miért porból kellett sütnöm a gyerekkel a muffint?)

- A cukor nagyon egészségtelen  - magyarázza a gyereknek az anyuka.

- De Hédi szokott enni - vág közbe a gyerek.

- Igen, szoktam néha - helyeslek, bár fogalmam sincs ezt honnan vette a gyerek, ugyanis azt sem tudom, hogy van-e itthon cukor és ha igen, akkor hol tartják.

Kedden volt itt a takarítónő, aki közölte, hogy most 3 hónapig nem tud jönni, ugyanis meg kell műteni a könyökét. Az anyuka nem akar erre a kis időre senkit sem alkalmazni, így már fel is osztotta magunk között a feladatokat: az apuka ablakot pucol, az anyuka vállalja a fürdőszobát és a konyhát, én pedig a szobákat kapom, amiből az enyémmel együtt négy van. A vasalásról elfelejtkezett, de remélem azt majd készségesen vállalja ő vagy az apuka. 

Nem is bánom, hogy nem jön a takarítónő, mert előszeretettel pofázik bele mindenbe, ami nem igazán rá tartozik. Még csak kétszer találkoztam vele, de máris érzékeltem, hogy sunyibb, mint egy átlag takarítónő. Bár mesélte az anyuka, hogy a törökök előszeretettel másznak bele mások gyereknevelésébe: amikor gyerekkel van az utcán, lazán megállítják a járókelők, hogy "Adjon már a gyerekére egy sapkát, mert hideg van!" stb. Most éppen a gyerkőccel kreatívkodtam, amikor Mrs. Fejkendő rosszalló pillantást vetett, majd bement a dolgozó anyukához váltani pár szót. Hirtelen megjelent az anyuka és közölte a kislánnyal, hogy ne használjon annyi ragasztót, mert ez pocsékolásnak számít és utána nem fog új ragasztót venni. Mrs. Fejkendő ezek után elégedetten távozhatott fizetségével együtt. Ezúton is köszönöm neki, hogy aggódik az elhasznált ragasztómennyiség miatt, viszont üzenem, hogy neki is csak úgy mint nekem, lakatot kéne tennie a szájára és hagyni, hogy a szülő végezze a feladatát: nevelje a gyereket, vagy ha éppen úgy akarja, akkor ne nevelje. Ha az nem számít pocsékolásnak, hogy a gyerek körbetekeri a nappalit fonallal, majd azt mondja, hogy ez egy pókháló, akkor abból sem lesz valószínűleg semmi probléma, ha a gyerek teleragasztózza a papírt, majd szivecskéket dobál bele.

Napi cicus: