Hétfő este még elmentem egy körre Furival biciklizni. A környékükön lomtalanítás volt és csak ámultunk-bámultunk, hogy miket ki nem dobnak ezek a németek. Gyönyörű kanapék, üvegasztalok, székek, kerti bútorok voltak a házak előtt kirakva, ki is írtam a müncheni magyarok facebookos csoportba, hogy ha valaki most rendezi be az albérletét/lakását, akkor érdemes oda ellátogatni, mert a kirakott cuccok 90%-a nagyon jó állapotban van. Én egy elég masszív kis gurulós bőröndöt hoztam el. Már nagyon régóta szerettem volna egyet, de valahogy sosem vettem meg, mert elég drágák és inkább maradtam a nagy bőröndömnél vagy utazó táskánál stb. De most sikerült egy majdhogynem új fekete bőröndöt teljesen ingyen beújítanom, szóval boldogan mentem haza a szajréval.
A keddi este kicsit katasztrofálisan sikerült, ugyanis írt nekem az apuka, hogy mindketten csak később jönnek haza és hogy nem lenne-e gond, ha én fektetem a gyerekeket. Nem terveztem aznap estére semmit, úgyhogy nem volt probléma. A gyerekek viszont kifogásolták, hogy anya és apa megint nem jönnek haza időben. A kislány nem nagyon akadékoskodott, sikerült elterelnem a figyelmét a szülőkről és boldogan választott magának esti mesét, majd elköszöntem és jöhet a második kör. A kisfiú most elég rossz passzban volt, vagy már régóta gyűlik ez benne, nem tudom, de kiakadt, hogy a szülei már megint nincsenek itthon. "Sosem látom őket, sosincsenek itthon! Csak hétvégente vannak itthon, hétköznap sosem! És hiányoznak..." Tudtam, hogy igaza van, de nagyon meglepődtem, hogy ezt 7 éves fejjel felismerte és hogy nekem fakadt ki. Kérdeztem, hogy ezt mondta-e már a szüleinek, de mondta, hogy amikor az anyja és az apja itthon vannak, akkor ez sosem jut eszébe, így még nem említette ezt nekik. Sajnáltam szegényt, ugyanis nagyon jól látta a helyzetet és tökéletesen igaza volt, emlékszek, hogy értem az oviba és a suliba anya jött értem, a vacsorát is ő adta és lefektetni is ő fektetett, nem pedig lányok, akik minden évben cserélődnek. Ugyanakkor azt is tudom, hogy ha az anyuka több időt töltene itthon, már nem lenne az a laza, jófej anyuka, aki mindig is, ugyanis elég hamar fel tudja kapni a vizet és iszonyú érzékeny a gyerekzsivalyra. Nyugtattam a gyereket, hogy nagyon szeretik őt a szülei, de sajnos sokáig kell dolgozni és messze van a munkahely, de amint tudnak, mindig hazajönnek. Persze tudtam, hogy hatalmasat kamuzok, ugyanis nem mondták a szülők, de tudom, hogy a héten többször is még munka után konditerembe járnak (legalábbis erre következtetek a sok női és férfi fehér pólóból, amit minden héten ki kell mosnom és amik már el vannak szineződve az izzadságtól és amiket sem itthonra, sem alváshoz nem hordanak). Úgyhogy sikerült végül megnyugtatnom őt, mesét olvastam neki, majd betakartam.
A szerdai napon reggel is szolgálatban voltam, ugyanis a kislány is szerette volna megnézni a kisfiúnak az iskolai jótékonysági sportnapját. Kinder laufen für Kinder (Gyerekek futnak gyerekekért) volt az esemény neve és az iskola mind a 400 alsó tagozatos gyereke (ott nincsenek is nagyobbak amúgy) részt vett rajta. Szponzorokat kellett gyűjteni, ez lehetett rokon, szomszéd, szülő, barát vagy akárki és az összes pénz szegény és/vagy árva gyerekeknek ment. Az erdőben volt egy kijelölt pálya és lehetett fix összeget adományozni, vagy pedig ahány kört lefut a gyerek, annyiszor egy bizonyos összeg. Az apuka körönként 10 eurót ajánlott fel, a szomszédok pedig fixen 10 eurót. Hihetetlen volt, ahogy futkorászik a sok gyerek és mindezt jótékony célért. A kisfiú 8 kört futott a betervezett fél óra alatt, így összesen 120 eurót sikerült neki összegyűjteni a gyerekeknek, az egész iskolának pedig biztos vagyok benne, hogy több ezer eurót. Már olyan korban vannak, hogy felfogják, hogy a rászorulókon segítenek ezzel, nagyon büszke voltam a család kis sportolójára, aki boldogan újságolta, hogy sikerült gyűjtenie 120 eurót!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése