Türelem, türelem!

Mint már említettem, a kislányhoz sokkal nagyobb türelem szükséges. Nem tudom, hogy a korából vagy a személyiségéből adódik-e, de iszonyú figyelmetlen: biciklizés közben még mindig képes bevágni előttem a satuféket csak úgy, holott már többször mondtam neki, hogy ilyet ne csináljon, mert ha belehajtok a biciklijébe, az neki fog jobban fájni, nem nekem.

Valamelyik nap egy hatalmas táblának ment neki, amivel a járdán való építkezést vették körbe. Szó szerint, nekiszáguldott szemből, elesett, majd amikor már kezdett lenyugodni a bőgésből, akkor megkérdeztem, hogy amúgy miért hajtottál neki? "Nem láttam..." Most viccelsz??? Az egész piros és a fél járdát elfoglalja, ráadásul nem először biciklizünk erre.

De abból sem tanult, hogy a kisfiúval való versengés nem éppen a legjobb ötlet. Épp fagyizás után indultunk haza, felkiáltott, hogy "Verseeeeeeny!", begyorsult és abban a pillanatban akkorát zakózott, hogy az összes járókelő leállt, hogy tudnak-e segíteni. A térdemre ültettem a síró kislányt és már éppen kezdte abbahagyni, amikor a kisfiú volt olyan jófej, hogy közölje: Úúúú, vér van a lábadon! A kislány lenézett és úgy elkezdett üvölteni, mint ha nem egy darab csepp lenne ott, hanem kábé hiányozna a lábfeje. Akárhányszor lenézett, pánikrohamot kapott, erre jön egy járókelő, hogy segíthet-e, mondtam, hogy nagyon kedves, de nem tud, mire megjegyezte, hogy véres a kislány szája! AZ EPERFAGYI TE TUSKÓ!! Ha még valaki vért említ, esküszöm az ölébe rakom a gyereket, hogy neki ordítson. A kislánynak szó szerint meg kellett tiltanom, hogy lenézzen a lábára, mert miután sikerült visszaülni a biciklire és elindulni állandóan a minisebet nézegette és már láttam a grimaszt az arcán, hogy éppen ordításhoz készülődik. Otthon pedig már a felfújható medencében vígan gyilkolászták egymást, nagyon kis viccesek voltak, már ezért is megéri a 30 fok feletti hőmérséklet! 

A szülők is nagyon lazán kezelik a hisztiket, nem idegelik fel magukat és ezt hihetetlenül jó látni. Az előző két család osztogatta nekem a tanácsokat, hogy ha majd gyerekem lesz, hogyan neveljem. Hát köszönöm, sem otthon "dolgozó" a saját gyerekeit nem elviselni képes anyuka, sem "neveljünk otthon egy második Hitlert" nem akarok lenni. Itt nem osztogatják a tanácsokat, és nincs is rá szükség, mert látom, hogy amit csinálnak, az valóban működik és a gyerekek is tündérbogarak. Elég egy lazán közölt félmondat hazafele úton, miszerint "Ha nem hagyod abba a hisztit, beraklak a csomagtartóba és ott utazol tovább" és már vége is a kamusírásnak.