Szombatra Renivel shopping napot terveztünk, ugyanis egész héten, de azelőtti héten is végig esett az eső és szeles, hideg idő volt. Így sajnos a kinti programokat nem nagyon lehet élvezhetően kivitelezni. A Pasing Arenen nevű hatalmas plázába látogattunk el, ami tele volt minden jóval és - hűen Németországhoz - szuper leárazásokkal. Megfogadtam, hogy nem költök sokat és ez nagyjából sikerült is, de az "első látásra szerelem" napszemüvegnek nem lehetett ellenállni és végre találtam rám való farmert is, amit ugyebár kötelező volt nem ott hagyni. :P A délután alatt többször is hallottunk magyar szót, már meg sem lep. És persze törökök híján sem volt a pláza, sőt, vacsorázni egy török kajáldába ültünk be (talán ez volt árban a legkedvezőbb). Büszkén konstatáltam, hogy az összes ételt ismerem (és imádom) és tudom mindegyiknek a helyes kiejtését. Bőszen magyaráztam Reninek, hogy mi micsoda, ő egy dönert választott, én pedig egy lahmacunt. Nagyon finom volt, de közel sem olyan jó, mint Isztambulban. Nem tudom, hogy valamelyik összetevő hiányzott-e, de talán inkább csak maga a keleti hangulat.
A bevásárlóközpontból indultunk is a város másik felére meccset nézni, ugyanis Reni fogadó szülei foglaltak nekünk egy asztalt az egyik bárban. Igazából ez egy sörkerttel, bárpulttal, kivetítővel rendelkező étterem, ami napszaktól függően mindig máshogy üzemel. Kicsit kóvályogtunk, mert ami fa ott volt, az mind eltakarta az épületet, úgyhogy nem volt egyszerű megtalálni a helyet. De átjutottunk a nehézségeken, amit egyből sörrel is jutalmaztunk. Később megérkezett Enikő is, aki szintén Münchenben óper. Egy ideje már leveleztünk, de a személyes találkozót csak most sikerült összehozni. Mint kiderült, ő olvasta mind a két régebbi blogomat, úgyhogy furcsa volt a helyzet: ő már ismert engem, de én még őt nem. Kicsi a világ, de ezt már megszokhattam volna... És azt is, hogy akárhol járok, szuper embereket ismerhetek meg mindenhol. :)
A focihoz még mindig nem értek és beleélni sem igazán tudom magam, de azért kedvesen tapsikoltam, amikor mások őrjöngtek egy-egy gól vagy helyzet esetén. Fantasztikus volt a hangulat és szerintem a meccs közben csak a mi asztalunknál volt beszéd, mindenki más kussban ült és meredten bámulta a kivetítőt. Természetesen a Bayernnek szurkoltunk, elvégre csak Münchenben élünk jelenleg. Mindenki pirosba öltözve szurkolt a csapatnak és vedelte a sört, igazi meccs-hangulat volt! :) A vége után még vártunk egy kicsit, hogy leülepedjen a tömeg, de persze bármerre jártunk, mindenki ünnepelt nemtől és kortól függetlenül.
Bajor fiúkák mezben és Lederhoséban ;)
Bayern-mámor a metrón:
Még este elnéztünk a Marienplatzra, természetesen hatalmas tömeg volt, ami már azért szerencsére oszladozott. Éppen arra értünk oda, hogy a tér közepén lévő szoborról szedik le a rendőrök az egyik - meglehetősen illuminált állapotban lévő - szurkolót. Nagyon vicces jelenet volt, de ez volt a "legdurvább" állatkodás, amit aznap este láttunk, szerencsére a verekedés nem jellemző.
Másnap a Deutsches Museum volt a soros, ahová még előző héten megfogadtuk, hogy visszamegyünk. A múzeumok nagy része vasárnaponként ingyenes vagy egy euróba kerül (mint már említettem), viszont sajnos csak ott derült ki, hogy a Deutsches Museum nem tartozik ezek közé és amikor előző vasárnap ingyenes volt, az valami ünnepnap miatt volt. Rengetegen voltak pedig elég borsos ára volt (15 euró), úgyhogy mi Renivel nem álltunk be a hatalmas sorba, inkább úgy döntöttünk, hogy a legközelebbi vasárnapra jól felkészülünk az ingyenes múzeumok listájával és az esőre való tekintettel inkább beültünk kávézni és melegedni egy Starbucksba.
Itt cicusok helyett viszont mindenhol kutyákat látni! Minden boltba és kávézóba be lehet őket vinni, és amíg tudnak viselkedni és nem árasztanak magukból ázott kutyaszagot, addig nem is zavar. Meg is simogattunk párat, de tény, hogy az isztambuli állatmennyiséget nem lehet felülmúlni.
Elég sűrű volt a hétvége, szombaton egyáltalán nem is találkoztam a családdal, ugyanis amikor én felmentem reggelizni, ők már nem voltak itthon, amikor pedig hazajöttem, már mindenki aludt. Vasárnap reggel is csak cetlin hagytam meg a családnak, hogy hol vagyok és este hazaérve számoltam be nekik a fantasztikus hétvégémről. Remélem az egész nyaram így fog teli :) (az időjárást leszámítva persze :P )
(Tegnap jelent meg a Határátkelőn az Isztambuli összefoglalóm, akit érdekel ITT olvashatja, de a jobb oldali menüsorba is kilinkeltem.)
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés