Hétvégi beszámoló

Péntek este Sommerfest volt az Olymiaparkban, ahol már annak idején voltunk kirándulni. Hihetetlen, hogy ezek a németek mindig találnak okot az ünneplése és a különböző szabadtéri fesztiválok megszervezésére. Mi is ellátogattunk Renivel a Sommerfestre, ettünk, ittunk és lazultunk a fűben (mármint hogy a füvön ültünk :P). Nem maradtunk, sokáig mert másnap mindkettőnknek koránkelés volt.

Apuka már több mint egy hónapja lefixálta velem ezt a hétvégét, hogy egy kis plusz pénzért babysitteljek a húgának a gyerekének a keresztelős partyján. A keresztelőt szerencsére nem kellett végig ülni, bár biztos, hogy nem volt rossz, ugyanis az apuka szolgálta az aláfestő zenét a gitárjával. Nagyon szeretem, amikor játszik, mindig hallom, ahogy a szomszéd szobában (dolgozószoba) gyakorol.

A keresztelő után az étteremben találkoztunk, ahova az összes rokon és családi barát (meg persze azok gyerekei) meg voltak hívva. Anyuka tanácsára felavattam a dirndlöm, elvégre ünnepelni megyünk. Nem is baj, ugyanis nem nagyon hoztam ki magammal normális ruhákat, elvégre a gyereknek minek öltözzek ki, bulizni pedig lazább ruhákat hoztam/vásárolgattam össze. Mindenki agyondicsért, hogy igazi bajor lányka vagyok a dirndlömben és hogy mennyire passzol hozzám. Mellesleg egyet értek, imádom az egészet!

Kint volt a kerti részben az asztalunk és lényegében az volt a feladatom, hogy vigyázzak arra a kb. 8 gyerekre, nehogy kirohangáljanak, mert biciklis út van közvetlenül a kert után és gyorsan hajtanak a bringások. 

A gyerekek cukik voltak nagyjából, a 7 évestől egészen a 7 hónaposig voltak ott gyerkőcök. A nagyobbak már elszórakoztatták magukat, a kisebbekkel pedig játszottam, mesét olvastam nekik, arcfestékkel kipingáltam őket stb. A legproblémásabbak viszont pont a megbízó szülők gyerekei voltak: Újra átélhettem, hogy milyen, amikor nyűglődik a baba a kezedben, de persze arra, hogy "Mi a bajod???" nem tud válaszolni. Szerencsére vele nagyrészt a rokonok mászkálgattak fel-alá, ugyanis ritkán szokták látni a picit és így mindenki csökkentette egy kicsit a lelkiismeret furdalását. 

A másik gyerekük pedig még nincs 3 éves, és legszívesebben néha belöktem volna a folyóba lehűteni egy kicsit a fiút, mert nem éppen volt magánál. Az első konfliktusunk az volt, amikor miután egy másik kislányt megütött a botokkal, amiket ott szedett, engem is megütött. Kitéptem a botokat a kezéből, mire bőgni kezdett én pedig szépen odavittem az apjához, hogy kezdjen vele valamit - leginkább arra gondoltam, hogy magyarázza el neki, hogy nem ütünk másokat bottal, mert az fáj, de nem tudom mennyire sikerült. 

A fogadó anyukám már felkészített előző nap hogy ha a gyerekek sírnak, vigyem csak oda a szülőkhöz és hogy ne aggódjak, mert tényleg csak az a feladatom, hogy figyeljek egy kicsit jobban oda a gyerekekre, de minden szülő a saját gyerekéért felelős. Csak ezzel a kisfiúval volt gondom, ugyanis a kedvenc szava a "NEIN!!!" volt és előszeretettel dobálta a köveket mindenkire. Alig vártam, hogy leteljen az ünneplési idő és többet ne lássam a gyereket.

Utólag egy rossz szavam sincs, ugyanis 7 eurós órabérben egyeztünk meg, ennek ellenére a 4 óra letelte után 40 eurót nyomtak a kezembe. (Nem kérdezték meg, hogy tudok-e visszaadni, úgyhogy gondolom mindet nekem szánták :D.) Valószínűleg ebben az is benne volt, hogy nagyon elégedettek voltak azzal, hogy az összes gyereknek van egy hatalmas pillangó vagy egy katica bogár az arcán, mindenki jól érezte magát, csak én voltam olyan hulla, mint akinek leszívták az összes energiáját. Minden elismerésem az óvónőknek, én egy napot sem bírnék ki 20-30 gyerekkel egyszerre.

Másnap persze ment a lazulás, söröztünk, ettünk-ittunk majd a Hofgartenben kötöttünk ki a csajokkal egy kis fűben fetrengésre. Élveztük a napsütést és azt, hogy az aznapra mondott viharból végül semmi sem lett.

Mire hazaértem már éppen véget ért a grillezés is, amire az apuka szülei illetve a húgának a családja volt hivatalos. Kicsit hamarabb láttam viszont a kis pöcsfej gyereket, mint szerettem volna (még szerencse, hogy már éppen indultak). Mesélték a "gyerekeim", hogy a kis gyökér (persze ők nem így nevezték) kiállt az erkélyre és elkezdett a szobában található ruhadarabokat ledobálni és elsősorban a gyerekmedencét célozta. Nagy sóhaj kíséretében közöltem, hogy ez nekem bizony már nem újdonság...