Búcsú

Ahogy telik az idő már egyre több minden szól a búcsúról. Búcsúbulik, búcsúajándékok, utolsó esték, utolsó együtt töltött órák, utolsó közös sör stb.

A gyerekek barátainak a szülei is kérdezgetik, hogy mikor megyek pontosan. Annyira rendesek, tényleg látom rajtuk, hogy kedvelnek és valóban sajnálják, hogy elmegyek. (Bár nyilván nekik is könnyebb volt, hogy nem kellett az angollal szarakodniuk, hanem beszélhettek hozzám németül.)

Furi szerdán hazautazott három hétre, így amikor visszajön, én már nem leszek itt. Fantasztikus búcsúajándékokat kaptam tőle és Zsutól múlt héten! Egyáltalán nem számítottam rá, főleg hogy ennyi személyes dolgot kapok: közös képek, fotókkal díszített hógömb, csoki, egy útinapló (már tudtak a München utáni terveimről) és pár hasznos mini termékminta (utazáshoz megint csak nagyon praktikus). El sem hiszem, hogy megint csak ilyen szuper barátokat sikerült magam köré gyűjtenem. :) A búcsúzás persze könnyes volt: sírva nevettünk és nevetve sírtunk, de nem búcsúztunk el nagyon sok időre, hiszen Oktoberfest idején találkozunk! :)

A keddi estét már együtt töltöttük Furival és Szimivel a környéken lévő sörkertben (kivételesen nem hoztuk el a korsót), majd miután egy hatalmas hullócsillagot láttam elsuhanni az égen, leültünk a kis parkba és bámultuk még az eget. Láttunk is még hullócsillagot, úgyhogy innentől kezdve mindig érdemes egy pillantást vetni az égre, ugyanis augusztusban eléggé megsokasodnak szerencsére ezek az égi jelenségek. :)  (Az már más dolog, hogy kijött egy nő az egyik házból, hogy kussoljunk, vagy kihívja a rendőrséget. Kedvesen elnézést kértünk, így a nő már nem tudott mibe belekötni - pedig látszott rajta hogy nagyon szeretne - így visszament és lefeküdt aludni. A lányok elmesélték otthon a szülőknek és mint kiderült, emiatt a nő miatt nem lehet a környéken lévő zeneiskolában kinyitni az ablakot, ugyanis szokása, hogy délután 2-kor kihívja a rendőrséget a zongora órára...)

Anyuka esze is már a búcsúajándékon járt és úgy döntöttek, hogy meglepnek egy dirndl-lel. Annyira nem számítottam rá, hogy az arcomra teljesen kiült a döbbenet és az öröm furcsa keveréke. Itt a népviseletet nem úgy kell elképzelni, mint otthon: Bajorországban és Ausztria egyes részen a dirndlt és a bőrnadrágot ünnepi viseletnek tekintik és ha bármilyen ünnepség, netán esküvő van, akkor mindenki ebben jelenik meg. Én is szerettem volna egy dirndl-t de majdhogynem a fizetésem felébe kerül, így annyira nem volt fontos. A héten az anyuka a kezembe is nyomta a pénzt, majd elindultam megvenni a kis népviseletem és a hetedik felpróbált ruhában megtaláltam az igazit (az ember ezt tényleg érzi, bizonyára olyan, mint a menyasszonyi ruha: felveszed és rögtön tudod, hogy megtaláltad az igazit) és százas vigyorral mentem a kasszához fizetni.

A tükörben pózolást még gyakorolnom kell, de azért nagyjából látszik a lényeg (majd Oktoberfesten lesz még egy jó pár dirndlös kép rólam :) )