Utolsó hétvége

Az utolsó hétvége jogán a szombati program teljes mértékig az én kezemben volt: Kartoffelmuseum, Feuerwehrmuseum majd valahol egy sör közösen. Mindkét múzeum ingyenes volt: a tűzoltó múzeumba már múlt héten is el akartunk menni, csak akkor zárva találtuk, a krumplimúzeumról (!!!) pedig már régóta szó volt, elvégre ki az az őrült, aki alapít egy krumplimúzeumot??? Egyértelmű volt, hogy el kell mennünk!

Enikő is visszatért már Münchenbe, úgyhogy vele és Renivel csaptunk neki a szombat délutánnak. Először a krumplikat vettük célba. Mivel nem tudtam, hogy hány szám alatt van, csak az utca nevére emlékeztem, így megkérdeztünk először egy hivatalos személynek tűnő embert, hogy "Elnézést, nem tudja hol van a krumplimúzeum? Valahol itt kell, hogy legyen!" Az első megkérdezett személy még csak magában röhögött, de a második megkérdezett már közvetlenül a képünkbe: "Krumplimúzeum??? hahahaha Soha nem hallottam róla... hahahaha" De erre mondom én azt, hogy mindig azzal hoz össze a sors, akire szükségünk van: kérés nélkül előkapta a telefonját, hogy megnézze nekünk a neten a helyet - meg persze hogy megbizonyosodjon róla, hogy ez tényleg létezik. Természetesen kiderült, hogy éppen vele szemben álltunk, csak egy irodaház aljában van és kitáblázva sehol sincs (ez is nyilván szerepet játszik abban, hogy senki sem ismeri :P).

Krumplimama, krumplipapa és a gyerekek!

Krumpli ABC

Személyes kedvenc: karácsonyfadísz!

Krumplifestmény (extra beteg)

Majd irány a tűzoltómúzeum, ami szintén csak ingyenes volt:

Leégett metrószerelvény - üresen gyulladt ki még 1983-ban Münchenben

Régi "tűzoltóautó"

Mind a két múzeum nagyon érdekes volt - meg persze elhülyéskedünk mi mindenhol, de azért mindannyian bevallottuk, hogy a krumplik vitték a pálmát! :P

Utána a jól megérdemelt sört a Löwenbräu Biergartenben ittuk meg, hozzá persze ettünk is mindenféle finomságot.

Este 6-ra viszont haza kellett érnem, ugyanis pénteken este és szombaton este is babysitteltem: én fektettem a gyerekeket és maradtam velük itthon. Annyira nem vágytam amúgy sem bulizni, hiszen két hete már nyomtunk egy emlékezetes partyt a csajokkal és így a vasárnapot is jobban bírtam.

Már hetek óta megbeszéltük a szülőkkel, hogy vasárnap reggel elvisznek étterembe és a családdal csapunk egy búcsúreggelit. Hogy erről mégis hogy feledkezhettem meg, azt nem tudom, de fél 10-kor kopogtak a gyerekek a szobám ajtaján, hogy indulunk. Én persze pizsamában ültem laptoppal az ölemben és vertem a fejem a falba, hogy ezt mégis hogy sikerült elfelejtenem, amikor előző este direkt meg is kérdeztem, hogy mikor indulunk. Másfél perc alatt felkaptam magamra valamit, összefogtam a hajam és már kész is voltam. Persze a családnak nem említettem, hogy elfelejtkeztem a saját búcsúebédemről, inkább azt adtam be nekik, hogy 10-re emlékeztem indulási időként, nem pedig fél 10-re.

Az Englischer Garten mellé mentünk egy étterembe. A kaja szuper volt és kellemesen elbeszélgettünk, a gyerekek meg bámulták a lovakat az étterem lovardájában. Reggeli után még sétáltunk egyet az Englischer Gartenben a családdal. Mindenki hitetlenkedve konstatálta, hogy milyen hamar eltelt ez a 3 és fél hónap. Mondtam a szülőknek, hogy kivégeztem Münchent és a környékét, de Oktoberfestre azért még visszalátogatok, mire anyuka közölte, hogy én ez alatt a pár hónap alatt több mindent láttam, mint az előző óperek egy év alatt. Hát igyekszik az ember, főleg, hogy az óper csak akkor tud igazán kikapcsolódni, ha lelép a munkahelyéről, azaz otthonról, így aztán tényleg minden szabad pillanatot ki kell használni.

Ezúttal délután nem volt megtervezett program, egyszerűen csak fetrengtünk egyet Renivel a Hofgartenben a napon, majd irány az Olympiapark, ugyanis a Sommerfest még mindig tart! Evés, ivás, fűben fetrengés, fecsegés, úgyhogy lazulás ezerrel. Rá is kellett pihenni a hétre, ugyanis oviszünet van, azaz nehezített pálya az óperek számára...