Bókok hada

Hétfőn anyuka ír reggelivel készült, amire meg is hívták egy házaspár barátjukat és a lányukat. Mindent végigkóstoltam, nagyon nagyon finom volt: különféle péksütemények, sajtok, sült ír virsli, lazac szeletek, avokádósaláta, lekvárok és még sorolhatnám. A gyerekek eljátszottak (rohangáltak) magukban úgyhogy bekapcsolódtam a beszélgetésbe. Eleinte nem figyeltem, mert lakásfelújításról volt szó és meg is jegyeztem magamban, hogy de jó, hogy nem a politikáról meg az ország helyzetéről diskurálnak, mint az otthoni felnőttek. Majd a családi barát apuka hozzám fordult és konkrétan rákérdezett arra, hogy tényleg ennyire szar-e a helyzet nálunk, mint ahogy a német újságok leírják? Annyira nem vagyok otthon a politikában - egyszerűen csak nem érdekel a téma - de azért szoktam a neten híreket olvasgatni, meg azért lehet hallani mindenhol dolgokat. Most meg aztán főleg kellemetlen a helyzet, hogy megy a beszólogatás Angela Merkel és Orbán között oda-vissza. Úgyhogy egy "igen"-nel válaszoltam és innentől volt ott cenzúra, alkotmánymódosítás, kétharmados többség és még sorolhatnám.

A héten minden nap teljesen vizesen jött haza a kisfiú, ugyanis a focisuliban kint játszották, délutánonként pedig a héten minden nap esett az eső és lehűlt a levegő. Ez az idő azért rányomja az ember hangulatára is a bélyeget és tegnap a gyerekek olyan szinten piszkálták és szekálták, direkt hergelték egymást, hogy két külön szobába kellett őket küldenem, mert egyszerűen nem bírtak egy légtérben lenni veszekedés és sírás nélkül. Talán eddig ez volt a legrosszabb napjuk a gyerekeknek mióta itt vagyok, de miután szétválasztottam őket, csupán 10 perc kellett, hogy lenyugodjanak és lejöjjenek, majd tovább folytattuk a napot, akkor már az esti mese megnézésével. 

A kisfiúval hajókat hajtogattunk, majd előrukkoltam azzal az egyetlen dolgokkal, amit tudok még hajón és a csákón kívül hajtogatni: pénztárca. Nagyon tetszett nekik, úgyhogy kiadtam az utasítást, hogy színezzék ki. Nagyon szép (khmm.. inkább aranyos :P) művek készültek.

A kisfiú ma délutáni meccse, amire elmentünk a kislánnyal (szerencsére nem esett az eső egész nap):

Úgy tűnik a szülők tényleg meg vannak velem elégedve és ez nagyon is kölcsönös. Most tényleg jó helyen vagyok és ezt értékelem is. Minden nap rácsodálkozok, hogy mekkora mázlista vagyok, amiért kifogtam ezt a családot, igaz, hogy csak harmadjára :P 

Az apuka megköszönte, hogy mindig olyan szépen teszem le az ágyukra az összehajtott ruhákat (a gyerekek ruháit a szekrényükbe kell tennem, a szülőéket pedig ott hagyni a szobájukban): "Le kéne fényképezni és ezt mutogatni a következő ópereknek, hogy ezek után így kérjük :D" Mondom akkor már rákérdezek a vasalási technikámra, ugyanis talán itt fogtam a kezemben először vasalót: az előző helyeken sosem kellett vasalnom, a saját ruháimat pedig vállfán szárítom, így kirúgják magukat száradás közben. Csak tátották a szájukat, mert hogy pont olyan szép simán a ruhák, mint a boltban (ők mondták :P). Úgyhogy röpködnek a bókok, de legalább hangot adnak a jó dolgoknak, amit kifejezetten díjazok.

Vége a jó életnek (egy időre)

A pünkösdi szünet a bajoroknál két hétig tart, ilyenkor nincs iskola, ovi viszont szerencsére igen. A két hét után folytatódik a suli és majd augusztusban van vége ténylegesen a tanévnek, amikor is a családok nyaralni indulnak, én pedig haza. 

Ezen a héten a kisfiú focisuliban lesz, ahova reggel 9-re kell vinnem, délután pedig fél 5-kor érte mennem, úgyhogy nem lesz délig alvás, mint ahogy mostanában néha tettem. 

Hétvégén persze alap volt, hogy mozdulok valamerre. Mivel Furi hazautazott két hétre, a többi óper pedig csak vasárnap volt szabad, így elbicikliztem a közeli bevásárló központba, hogy szétnézzek, mi a helyzet arrafelé. Először arra gondoltam, hogy nem viszek magammal pénztárcát, nehogy költekezésbe kezdjek feleslegesen, de utána úgy döntöttem, hogy elég erős vagyok ahhoz, hogy próbára tegyem magam és ellenálljak a kísértésnek. Ééééééés így is történt! Remélem mindenki legalább olyan büszke rám, mint én magamra, ugyanis bejártam az egész plázát, benéztem a középkategóriás boltokba, eltöltöttem a délutánt és felmértem a terepet.

Vasárnap találkoztam Renivel, aki szintén óper és elmentünk az Englischer Gartenbe (Angol kert), ami egy hatalmas park a város közepén, némi erdős résszel és kisebb tavakkal megspékelve. Amikor mondta, hogy ott szoktak szörfözni, elképzelni sem tudtam, hogy mire gondol és mi ez az egész. De amikor megérkeztünk csak tátott szájjal bámultam, hogy most a fiúkák lecserélték a Lederhosét és szörfruhába bújva lovagolják a hullámokat a város kellős közepén.

Még bejártuk a park egy részét, viszont sajnos csepergett az eső így nem tudtunk letelepedni a fűbe vagy ilyen parkban szokásos dolgokat csinálni. Nem baj, reményeink szerint azért jön még Münchenbe a jó idő.

Kiderült, hogy információim helyesek voltak és vasárnaponként a müncheni múzeumokba valóban ingyen vagy egy euróért lehet bemenni, úgyhogy be is tértünk a Deutsches Museumba (Német Múzeum), viszont későn mentünk, ugyanis 5-kor már zár is, mi pedig fél 5 előtt értünk oda, úgyhogy csak bekukkantottunk, hogy érdemes-e visszamenni később. És érdemes! Úgyhogy van egy olyan sejtésem, hogy a vasárnapok erőteljes kultúrálódással (természetesen kizárólag a pénteki bulikat maximálisan kiheverve) fognak telni.

Thomas Mann és társai

A minap olvastam egy írást a Határátkelőn egy Münchenbe kitelepedett magyar nőtől (http://hataratkelo.blog.hu/2012/11/01/tiltolistas_beszelgetesek) és amikor megláttam a cikk közepén ezt a mondatot, egyből az isztambuli anyukára gondoltam: "Nem tudom, kinek volt kellemetlenebb, amikor egy kolléganőmről valahogy kiderült, fogalma sincs, ki Thomas Mann..." Ugyanis ez a tájékozatlanság valóban német népbetegség lehet (tisztelet a kivételnek!), de isztambuli anyuka Németországban született, ott is nőtt fel, német suliba járt, német barátai voltak stb. és amikor megemlítettem neki Franz Kafkát, fogalma sem volt, hogy miről beszélek. Láttam a zavart a fejében és inkább rám hagyta a dolgot, hogy miféle Kafkáról meg miféle Átváltozásról beszélek. Ezek után nem próbáltam meg nála intellektuális témát felhozni...

Volt itt szerdán Furi, torellinit főztem ő pedig hozott sört és elgengeltünk itt a napsütötte teraszon egy kicsit, amíg nem kellett a gyerekekért menni az oviba majd a suliba. El sem hiszem, hogy kivétel nélkül ilyen fantasztikus emberekbe botlok állandóan: először Isztambulban, majd itt Münchenben. Holnap pedig én megyek át Furihoz és vezet körbe a vendéglátó családja házában.

Alkodtunk a kisfiúval:

Ő már 7 éves, így lehet vele poénabb dolgokat csinálni, mint például ereket rajzolni a kékre festett majom szemére, majd belerajzolni egy kávésbögrét a kezébe. Így a Dora, a felfedező kifestő is viccesebb és mióta közöltem a gyerkőcökkel, hogy nem kell ám mindent úgy kifesteni, ahogyan a valóságban van, hiszen Dora farsangozhat/halloweenezhet is, azóta előszeretettel festenek neki rózsaszín vagy zöld hajat, én pedig kipróbáltam, hogy hogy nézne ki Dora négerként! :D

A mostani gyerkőceimet össze sem lehet hasonlítani az eddigiekkel! Persze itt is van hiszti, itt is vannak rosszabb vagy fáradtabb napok, de alapjában véve egy hisztit 2 perc alatt le lehet tudni mindenféle nyugtató tabletta, csoki vagy apró ajándék nélkül. Az előző két családnál láthattam, hogyan NE neveljünk gyereket (najó, azért Isztambuli anyukának volt néhány jó húzása), itt viszont már elleshetek pár hasznos trükköt élesben is. És bár fárasztóak a gyerekek (bárcsak annyi energiám lenne futkorászni, mint nekik!), mégis annyira könnyen kezelhetőek és egyszerűek, hogy szeretek velük lenni, mesét olvasni nekik, kártyázni és kifestőzni velük.

Múltkor a kislánynak nem vittem zoknit a gyerektornára, ugyanis a listán nem szerepel, hogy zoknit is kell a hátizsákjába pakolni, azt pedig nem tudtam, hogy aznap harisnyában ment oviba.

- Hoppá, nem hoztam zoknit. Na most mi legyen?

- De én zoknit akarooooooook! - komolyan az egész öltözőben megfagyott a levegő, síri csend lett és az összes szülő azt figyelte, hogy mi fog ebből kikerekedni.

- Nincs nálam zokni, nem tudtam, hogy harisnyában vagy. Vagy felveszed zokni nélkül a sportcipőt, vagy felveszed a harisnyát és arra a rövidnadrágot.

- De meleeeeeg van, nem akarok harisnyáááát!

- Akkor zokni nélkül veszed fel a cipőt, jó?

- NEM!! .... Najó, jó lesz zokni nélkül. - majd el is felejtettük a kis bakit.

Persze mondanom sem kell, hogy nagyban hozzájárul a jó viszonyunkhoz az is, hogy a szülők nincsenek itthon nap közben, végig egyedül vagyok a házban, akkor kelek fel, amikor akarok, olyan hangosan hallgatom a zenét napközben amennyire csak akarom és azt eszek, főzök, bénázok amit csak akarok (már van egy tányér és egy pohár mínuszban miattam, pedig még két hete sem vagyok itt). Ma az anyuka este elém állt és: "Csak azt akarom mondani..." Jahj, na mi jöhet még? Egyszer sem hallottam még egyikőjüktől sem, hogy csináld ezt meg ezt másképp vagy hogy tudnád-e ezt meg ezt legközelebb egy kicsit így meg így csinálni, mondom most jönnek az eddig összeszedett hibáim. "... hogy nagyon köszönjük, hogy itt vagy és nem is tudod mennyire értékeljük azt, amit értünk teszel." Óóó, hát nagyon szívesen! :)

Péntek esti láz

Péntek este elérkeztem a hét legjobb részéhez: HÉTVÉGE!!! Már előre le volt zsírozva, hogy találkozok Vivivel, akivel kb. 2 éve követjük egymás blogjait illetve váltunk folyamatosan privát e-maileket, de élőben még soha sem találkoztunk. Most Hamburgban dolgozik, viszont hazalátogatott Magyarországra, visszafele pedig pár napra betért Münchenbe is, úgyhogy egyértelmű volt, hogy végre összehozzuk a találkát, ami már nagyon érett egy ideje. Két másik barátnőjét is hozta: Zsut és Furit.

(Vivi egy éve Münchenben: http://konczvivien.blogspot.hu/ , majd egy éve Amerikában: http://vivienkoncz.blogspot.de/)

München főterén, a Marienplatzon találkoztunk, majd irány a Schluckauf nevezetű (magyarul: Csuklás) kocsma pár sörért. Nem olcsó az alkohol itt sem, de az Isztambuli sörárakhoz képest ez a mennyország! (Sajnos a cicák számában azonban visszaesést tapasztaltam..) 

Már az első este olyan volt a csajokkal mintha ezer éve ismernénk egymást, ráadásul Furival kiderült, hogy egy helyen lakunk: biciklivel - és itt mindenki azzal közlekedik - csak 5-10 perc. Éppen azt beszéltük, hogy melyik utcán lakunk, amikor a magyar(!!!) biztonsági őr megszólalt: Én is ott lakok! Hát igen, kicsi a világ. :)

El is repült gyorsan az idő, át is mentünk egy másik helyre, a Kultfabrikba, amit több kisutcányi szórakozóhelyként kell elképzelni. Tévedésből sikerült egy üres szórakozóhelyre bemennünk, úgyhogy csaptunk egy privát bulit négyen csajok, illetve a feka mindenes pasi is megtáncoltatott mindenkit. Természetesen a beégésnek is meg kellett történnie... Vivivel megállapítottuk, hogy a feka pultos pontosan úgy néz ki, mint az új Tarantino film főszereplője Django, aki egy rabszolga. Furi éppen azon gondolkodott, hogy kisajtoljunk-e belőle még egy kis ingyen pezsgőt, amikor "odasúgtam" neki, hogy: Simááán, mondjad neki, hogy figyi Django, szeretnénk még egy kis pezsgőt! Mivel Furi nem volt tisztában az új filmekkel, így sikeresen lerabszolgázta a néger srácot, mert azt hitte, az valami haver-félét jelent németül. Majdneeeem...

Miután a hely bezárt, átmentünk egy másikba, ahol viszont Zsu rosszul lett úgyhogy még lespanoltunk pár emberrel (fujj de undorító angol dialektust beszélnek a skótok!), majd jöttünk haza. Már nem volt probléma, viszont Zsunak csak reggel 7-kor jött volna az első villamosa, ugyanis 40 percre lakik a belvárostól (egy hatalmas villában). Vivi vendégségben van, Furinál vendégek vannak, így nincs hely, úgyhogy jött hozzánk. Nyilván fura indítás, hogy pontosan egy hét után hazaviszek magamhoz egy lányt, akit aznap ismertem meg, de tudtam, hogy ha otthagyjuk Zsut, akkor bealszik valahol és kirabolja az aljanép, továbbá anyuka itt olyan laza és jóarc, hogy úgy gondoltam, leszarja majd. 

Így is történt: kicsit zavarban felmentem délután 2-kor a konyhába, hogy közöljem, vendégem van, nem pedig szőkére festettem a hajam. Anyuka olyan laza volt, hogy még majdhogynem megdicsért, hogy helyesen cselekedtem.

Úgyhogy viccesen és pár barátnő plusszal indult a Müncheni ittlétem, máris imádom ezt a helyet! :)

Egy hete már

Pontosan egy hete vagyok itt, de sokkal többnek tűnik. Eddig itt érzem magam a legotthonosabban, nem tudom, hogy azért, mert van egy bizonyos rutinom a beilleszkedésben vagy pedig a család kisugárzásának van ekkora szerepe ebben. Következzen pár fotó az új lakhelyemről:

 Biciklim

A ház

 A szobám: ajtó, tv, dvd lejátszó, minihifi, könyvespolc

 Íróasztalom, ágyam illetve a szemben lévő falon már az én művem látható

Végül a hatalmas három részes szekrény és egy nagy tükör (plusz szennyestartó)

 "Tegyük magunkévá a szobát" elnevezésű projektem

Gyors és alternatív megoldás fülbevalók tárolására

A gyerekekkel nagyon jól elvagyok, teljesen más embert hoznak ki belőlem, mint az eddigi gyerekek. Babérlevéllel nem lehetett normálisan játszani, mert állandóan legyilkolta az én pónijaimat és állandóan attól tartottam, hogy mikor jön rá a "menj innen!" időszaka. Őt nem lehetett szeretgetni sem, mert folyamatosan attól tartottam, hogy ellök magától, hiszen én voltam az a személy, akivel akárhogyan is viselkedik ott marad, mert az a feladata, hogy játsszon vele. Pontosabban: hogy elszórakoztassa. Ugyanis anyuka próbált tippeket adni, hogy miközben jövünk haza az oviból, tervezzem meg a délutánunkat, hogy mit fogunk majd játszani. Nem tudom, hogy ez neki komolyan bevált-e vagy csak okoskodott, de persze akármit ajánlottam játék gyanánt, mindenre egy "nein" volt a válasz, hiszen csak olyat szabad játszani, ami egyenesen Babérlevél fejéből pattant ki.

Itt az van, hogy a gyerekek egyfolytában nevetnek, mosolyognak, az ölembe telepednek, megpuszilnak stb. Velük nyugodtan tudok játszani, mert itt a feladatom nem a gyerek(ek) elszórakoztatása, mint valami bohóc vagy udvari bolond, hanem a rájuk való vigyázás, ide-oda kísérgetésük.

Bandáznak a kölykök a játszótéren

Kinderturnen (gyerektorna) a kislánynak

Ma ültünk a kisfiúval és ettünk, majd elkezdett a tetoválásomról beszélni. Egyszer csak megszólalt:

- Nagyon szép. Márminthogy te. Te vagy a nagyon szép - majd hozzámbújt és megölelt.

Nem is rossz ahhoz képest, hogy anno Babérlevél többször is kijelentette, hogy csúnya vagyok és ő csúnya emberekkel nem játszik. 

Csütörtökön ünnepnap volt mindenkinek: senki sem dolgozott, a boltok bezártak, így itthon voltak a szülők, nekem pedig szabad napot adtak (hatalmas piros pont nekik). Nagyon szépen sütött a nap (ellentétben a mai nappal, ugyanis egész nap csak esett) a többi óper, akivel felvettem eddig a kapcsolatot pedig csak este szabadult, úgyhogy elment a folyóhoz, mert még úgysem voltam a partján. Persze a kb. 3 órás utcán tartózkodásom során csupán kétszer hallottam magyar szót magam mellett és valószínűleg már megint túl jól sikerült a beilleszkedésem, ugyanis kétszer kérdezték meg hogy ez meg az merre van. (És meglepő, de simán útba irányítottam mindenkit, ugyanis megjegyeztem, hogy merről jöttem.)

Isar

 Park a folyó mellett

Én is csatlakoztam a szigeten napozókhoz 

Ki rendelt import kolbászt? Khmm, akarom mondani: bajor fiúkák Lederhoséban (bőrnaci, népviselet)

Első munkanap

Vasárnap a városban reggeliztünk apuka húgával, annak a férjével és a két gyerekükkel. Onnan lehet tudni, hogy egy hely flancos-e, hogy a kaja, amit adnak, semmire sem elég. Nos, így jártunk most mindannyian az omlettel, de sebaj, itt nem kell felmászni minden nap az ötödik emeletre, úgyhogy nem árt visszafogni magam. :P A gyerekek végig elvoltak egymással és egy 4 hónapos kisbabáról sem ilyen emlékeket gyűjtöttem annak idején a Z családnál Németországban. Ez a kisfisú teljesen nyugodtan feküdt/aludt/nézelődött a babakocsiban, nem pedig egész nap torka szakadtából üvöltött, mint L.

Kicsit szétnéztünk a városközpontban, fantasztikus volt az egész! Gyönyörű a főtér és a sörkertek iszonyat hangulatosak, azt hiszem sokat fogok még arrafelé lógni :P

Délután anyuka körbevitt a lakótelepen a BMW kabriójával (natürlich nyitott tetővel) és megmutatta, hol kell felszállni a buszra meg hol van a gyereknek a torna stb. Elmeséltem neki, hogy annak idején az első családomnál volt egy óperautóm, egy Volkswagen kabrió.

- Úristen, adtak neked egy kocsit??? Gazdagok voltak, mi?

(- Bakker te mondod? Eltévedek a házatokban!)

Kérdeztek az isztambuli időkről (nekik még nem meséltem el, hogy engem onnan kirúgtak :P) és meséltem, hogy milyen volt a gyerkőcnek az ovi:

- Privát iskola volt?

- Igen.

- Fú, akkor jó gazdagok voltak a szülők, nem?

(- Bakker te mondod? Minden elektronikai eszközön a házban ott van az alma!)

Másnap volt az első munkanapom, de anyuka még itthon volt és együtt hoztuk el a gyerekeket az oviból és az iskolából. Anyuka elvitte őket teniszezni, majd itthon én foglalkoztam velük még este 6-ig. Utána vacsi, esti mese a tv-ben majd irány az ágy először a kislánynak, majd a kisfiúnak. 

A gyerekek végig jól viselkedtek, persze volt egy kis hiszti, de simán kezelhető volt a helyzet. Még én lepődtem meg, hogy amikor rászóltam a kislányra, hogy jöjjön el a tv-től, ne nézze olyan közelről, ELSŐRE megtette amit kértem. Amikor a kisfiú véletlenül hasba dobta a kislányt a labdával, majd mondtam neki, hogy kérjen bocsánatot, EGYBŐL megtette, amire kértem. Tejóég, ezekkel a gyerekekkel mi van??? Persze tudom, hogy ez lenne a normális, csak az előző családoknál ennek a szöges ellentétével találkoztam.

Hédi ismét útra kel

Bő egy hetet töltöttem otthon, a bőröndből majdhogynem ki se pakoltam. :P Természetesen nem maradtam program nélkül, volt ott családi banzáj, barátokkal sörözés, vizipipázás, meccsnézés, csoporttársakkal slambuc főzés meg jó sok macskázás - ezúttal a saját cicáimmal - illetve pakolászás ezerrel.

Pénteken ismét útra keltem, hogy meghódítsam a világot. Illetve "csak" Münchent... :P Reggel 9-kor indult a buszom Budapestről, úgyhogy hajnalban kellett kelnünk, ugyanis még aznap vittek fel a szüleim Debrecenből Pestre. Nem tudom mikor fogom lelkiekben feldolgozni ezeket a hatalmas váltásokat, ugyanis nem sok időm volt felfogni a dolgokat: két hete még Isztambulban kirándultam Marcsival most pedig egy új családnál vagyok Németországban.

A buszsofőrök vagy amatőrök voltak vagy csak ennyire lazák, mert egy csomószor bekapcsolva hagyták a mikrofont, így hallottuk, hogy nevetgélnek stb. Nagyon jól kifogtam ezt a járatot, nem csak azért mert Happy Hours keretében 5000 ft-ért vettem meg a buszjegyet, hanem mert Bécsben kb. mindenki leszállt a buszról és 4-en maradtunk, akik továbbmentek Münchenbe. Miénk volt az egész busz, ott lehetett fetrengeni, ahol csak akartunk. Miután már csak ennyien maradtunk jöttek a sofőrök és vizet osztottak, majd később vodkás (!!!) üdítőt! "Csak hogy mindenki egy kicsit jókedvre derüljön"

El is telt hamar az a 10 óra (főleg, hogy utána még egy ilyen kis italt kiosztottak) és este 7-re Münchenben voltam. Az utolsó órákban már eléggé rámjött az izgulás, pedig azt hittem, hogy már egészen immunis lettem erre a szituációra. A buszállomáson 5 perc alatt megtaláltuk egymást az anyukával, pedig rengetegen voltak és úgy emlékeztem, hogy barna haja van az anyukának, nem pedig vörös. A kislánnyal jött ki elém aki már rögtön az autóban megajándékozott az egyik rajzával. :)

Hazáig végig angolgul beszélgettünk az anyukával (ő ugyebár Írországból származik), itthon pedig apukával már németül folytattam. Kicsit összezavart, hogy akkor most kihez milyen nyelven beszéljek, de szerencsére mind a ketten remekül tudnak mind a két nyelven és a gyerkőcök is (mákosok).

Tegnap este még együtt vacsoráztunk, majd körbevezettek a házban. Hatalmas ez a ház: a felső szinten van a két gyerekszoba, a szülők szobája, egy nagy erkély és egy fürdőszoba, a földszinten van egy nappali étkezővel, a konyha és egy kis kert és végül az alagsorban van a mosókonyha, egy dolgozószoba, a garázs, a fürdőszobám (!!!) és a szobám. Csupán a fürdőszobám akkora mint az otthoni szobám, a szoba pedig hatalmas, rengeteg hely van benne és az ágyon is elférne még 1-2 személy rajtam kívül :P Kipakoltam a dolgaimat ma pedig végleg megtaláltam mindennek a helyét.

A hétvége egy bulival kezdődött az oviban. Anyuka és a kislány előre mentek kocsival elvinni a cuccokat, mi pedig később mentünk biciklivel. Anyuka biciklijével mentem, ugyanis az enyémet még meg kell hogy szerelje az apuka. Csak annyit mondok, hogy anyuka kb. egy fejjel magasabb nálam, a bicikli pedig hozzá volt méretezve, úgyhogy most alapos seggfájással küszködök. De láttam, hogy az óper kerót nem szigetlakosokra gyártották, úgyhogy az tökéletes lesz nekem.

Az oviban felléptek a gyerekek és előadták a Noé bárkája sztorit majd elénekelték egy csomó nyelven a "Boldog szülinapot" kezdetű nótát, ugyanis az óvoda 10. évfordulóját ünnepeltük. Nagyon aranyosak voltak a gyerekek, mindenféle állatnak beöltöztek és énekeltek közben, majd kaptak lufit is, amit felengedtek, nagyon szép volt.

De azért ilyen nemzetközi ovit sem láttam még! A kajálós résznél (az volt a legjobb természetesen :P) a jobb oldalamon angolul beszélgettek, a balomon németül előttem meg spanyolul! De voltak ott olaszok, négerek, törökök (természetesen :P), valami sárga nép és franciák is. És persze én, egyetlen magyarként.

Nem akarok véleményt mondani még a családról, de én nagyon reménykedek abban, hogy a sors azért küldött engem most ide, hogy megtapasztaljam: vannak normális fogadó családok is a földön. Drukkoljatok!