Összefoglalás, avagy A Tökéletes Káosz

Pontosan három hónapot töltöttem Isztambulban és ezek után nagyon is egyet értek ezzel a fotóval és tökéletesen értem, hogy miről szól.

A városról

Amikor elmeséltem másoknak, hogy Isztambulba megyek, mindenki féltett egy kicsit (szülők nagyon). Megvannak mindenki fejében a sztereotípiák Törökországról, nem? Akkor most ezeket sürgősen töröljük! 5-10 évvel ezelőtt ezek az előítéletek helyet kaptak volna, de ma már egyáltalán nem. A város hihetetlenül fejlett, folyamatos építkezés van mindenhol (nem egy debreceni kettes villamos vagy budapesti négyes metro szintű építkezések...), rengeteg bevásárlóközpont, múzeum, hihetetlen látnivalók, megannyi kávézó, étterem stb. Hiába magának a városnak kétszer annyi a lakossága, mint Magyarországban, a város tiszta, sehol nem lehet szemetet látni, amerre jársz, mindenhol virágot látni, legyen az egy park vagy éppen az autóút széle. 

A közlekedést én csak szervezett káosznak hívom, ugyanis annyi autó, taxi, busz, minibusz, metrobusz, metró, villamos, komp és dolmus van, hogy elsőre nehezen lehet kiigazodni rajta, viszont ezek kombinálásával még hajnal 4-kor és bárhová eljuthatsz.

Az emberek hihetetlenül kedvesek, ott segítenek, ahol tudnak. Ha térképet bámulsz és külföldiül tanakodsz, akkor még az öreg bácsika is szó nélkül odajön és elkezd mutogatni, hogy merre menjünk és meddig. Amikor gyerekkel voltam, állandóan jöttek oda a nők és a férfiak is, hogy hadd segítsenek leemelni a babakocsit (igen, a majdnem öt éves Babérlevelet még babakocsiban hoztam és vittem). A buszon hazaúton az egyik néni a kezembe nyomott egy péksüteményt, hogy fogadjam el és egyem meg, a sofőr bácsi pedig nem engedte, hogy visszaadjam a wc árát, amikor a buszban hagytam a pénztárcám.

A város minden egyes része különböző, mintha egy teljesen más városban járnál amikor Kadiköyben vagy, vagy éppen amikor átmész az európai Fatihba vagy éppen a látnivalókkal teli Eminönübe.

A nyelv eleinte alien-nyelvnek tűnt, de 2 hónap után annyira megszokta a fülem a törököt, hogy elkezdtek rám ragadni a szavak és kifejezések. Ha nem csak három hónapig maradok, hanem a tervezett 7 hónapig, akkor biztos, hogy elkezdtem volna törökül tanulni, de így nem sok értelmét láttam már. De azért kaját rendelni, számlát kérni, megkérdezni ezt-azt ígyis tudok, úgyhogy amire szüksége van egy átlag turistának, azt már azért birtoklom. :)

A Babérlevél-dilemma

Sokan kérdeztétek tőlem, hogy miért lett a gyerek Babérlevél? Hiszen Mrs. Fejkendő és Mr. Deichmann is tiszta sor, de Babérlevélnek elnevezni a gyereket azért mégiscsak furcsa. Nos, ezt mondjátok a szülőknek, ugyanis a kislány neve törökül babérlevelet jelent. Egy gyönyörű mitológia alak után kapta ezt a nevet, de ne lepődjetek meg ha Törökországban úgy hívnak valakit, hogy tenger, gránátalma vagy éppen szél.

A családról

A vendéglátó családom is egy érdekes jelenség. Az apuka tipikus férfi: ha otthon van, akkor a tv előtt sportot bámul és sört iszik vagy magvakat eszik, ha pedig gyerek közelében van, akkor ő is lemegy arra az értelmi szintre, így próbálva összespanolni a gyerekével, akit általában csak hétvégente lát. Tisztelem az anyukát, amiért szó nélkül tűri, hogy Mr. Deichmann lényegében semmit nem csinál otthon és amit megígért, azt sem nagyon tartja, úgyhogy végül minden az anyukára hárul. Bár az anyuka szerint minden férfi ilyen és ha megfigyeljük, esténként mindegyik teniszlabdát gyúr a koszos zoknijaiból, majd a sarokba üti. Ha már ez a helyzet, ő legalább kifogott egy szemrevaló és pénzes példányt, talán ezért is hisztimentes a háztartás. Mármint anyuka részéről... A gyerkőcre nem tudom mikor jött rá a hiszti-korszak, de én kaptam belőle rendesen. "Óóó, Babérlevél nagyon egyszerű kislány, csak akkor sír ha fáj valami" - hangoztatta mindenki, mielőtt odamentem. Nem tudom, hogy mi miatt lett a gyerek pöcsfej, vagy csak anyuka szeméről is lehullott a rószaszín szemüveg az ártatlan kisbabáját nézve, de én nem egészen ezzel szembesültem. Persze ment a kifogás, hogy szegény gyerkőc beteg, aztán pedig kezdődött az ovi. 

Az első egy hónap után kirúgtak, ami mindenkit sokként ért - engem is. Így visszagondolva nem bánom, ugyanis így kezdettől fogva úgy tudtam készülni, hogy nem hét hónapot, hanem csak hármat töltök ott, úgyhogy minél több mindent meg kell néznem és meg kell kóstolnom ezalatt a megrövidített intervallum alatt. Anyuka meg volt róla győződve, hogy a kislánya miattam lett egy követelőzős kis hisztizsák, de ahogy teltek a hetek, ő is rájött, hogy a gyerek innen-onnan összeszedi a hülyeségeit és már nem egyszer kérdezte meg tőle vacsora közben, hogy "Ki csinál ilyeneket az oviban, kitől tanulod ezt?".

A kislányt egy skizofrén elkényeztetett fűszernövényként definiálnám. Nem csak hogy egyke, de még egy ópert is fizetnek neki, akinek azt kell játszani a gyerekkel, amit akar és akkor, amikor ő akarja. Nincs olyan, hogy egyezkedés vagy osztozkodás: ha gyurmázni van kedve, akkor elő a gyurmával, ha barbizni akar, de én még nem vagyok kész a rajzommal, akkor is össze kell rámolni és irány babázni. A búcsúlevélben igazat írtam: a kapcsolatunk egy hatalmas hullámvasút volt. Vagy olyan tündérke volt, hogy majd megzabáltam, majd a következő pillanatban gyilkos szemekkel nézett és kiküldött a szobájából. Sosem tudtam vele nyugodtan játszani, mert aggódtam, hogy mikor gólyózik be legközelebb és csak túl akartam lenni már rajta. Miután hazajöttünk az oviból, rajtam töltötte ki a mérgét: rámbaszta az ajtót, bezárkózott valahova, nem szólt hozzám vagy éppen a játékban megint főgonoszt játszott. Néha komolyan féltem tőle, hogy mindjárt kirohan a konyhába, behoz egy kést és nekem esik. Amikor játszottunk, élvezett gonosznak lenni: megölte a pónikat vagy bezárta őket valahova. Játék közben végig rossz érzést akart kelteni bennem, ugyanis mindegyik játék tudott repülni vagy varázsolni az én játékom kivételével. Ha babákkal játszottunk a babáknak nem szabadott észrevennie az enyémet, akármilyen hangosan is köszöntem, majd közölte a gyerek, hogy "Senki nem vesz észre téged. Senki. Senki nem vesz észre téged. Nem vagy szomorú, hogy senki sem vesz észre téged?". Ilyen 4 éves kislányt még életemben nem láttam és soha többet nem is szeretnék. Az én szememben a gyermeki ártatlanság nem éppen Babérlevelet takarja.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy anyuka hogyan fogja a későbbiekben kezelni a kislányt, ugyanis nagyon elfajultak a dolgok. Eddig rajtam töltötte ki a mérgét a gyerek, de ezután rajta fogja. Eddig nekem kellett vele játszanom, ezután neki kell. Babérlevél nem csak az iskolában Führerin, hanem otthon is mindenben ő a főnök és ő parancsol. Úgyhogy vigyázat, a harmadik világháború készülőben van, kirobbantója pedig egy skizofrén szöszi lesz, aki egyszer majd nem kapja meg, amit akar.