Búcsúbuli

Marcsival még hétfőn elnéztünk a mellettünk lévő bazárba elverni az utolsó török lírákat. Neki nagyjából sikerült is, rám viszont még aznap este várt egy búcsúbuli. :) Természetesen a gyerkőc faszoskodott, ugyanis mondtam neki, hogy köszönjön el szépen Marcsitól, mert ő ma hazamegy Magyarországra és többet már nem találkoznak. A kiscsaj mintha meg sem hallotta volna tett-vett. Megismételtem a mondottakat, majd tüntetőlegesen megnémult, elfordult tőlünk és az anyjához menekült. Anyuka persze mentegetőzött, hogy Babérlevél nem igazán szeret búcsúzkodni és annak idején hiába volt ott náluk Stella másfél évig, neki sem mondott egy szót sem búcsúzáskor és elfordult tőle. Úgyhogy lelkileg készítettem magam a másnapra, hogy a kiscsaj még utoljára pöcs lesz, majd kikísértem Marcsit a reptérre, megvártam amíg becsekkol, majd elbúcsúztunk és hazaindultam, hiszen pár nap múlva úgyis újra egy helyen leszünk. :)

Este a búcsúbulimra összecsődítettem a kis magyar csapatot, meg Ötkürt, mert éppen Isztambulban volt ő is és Andinál lakott. Felköszöntöttük Andit, ugyanis neki másnap volt a születésnapja, engem pedig elbúcsúztattunk. Hihetetlen emberekkel hozott össze a sors Isztambulban: vannak azok az emberek, akikkel csak azért barátkozol külföldön, mert kell a társaság, a kikapcsolódás, egyszerűen csak kimozdulni egy kicsit és vannak azok az emberek, akikkel otthon is bármikor összebarátkoznál. A kis magyar csapatból kivétel nélkül mindenki az utóbbi kategóriába tartzozik! Timivel biztosan fogok tudni Magyarországon találkozni, mert szokott Debrecenben járni, a többieket meg csak remélni tudom, hogy látom még valaha. Mindenesetre ezek az emberek tették a tökéletes várost még tökéletesebbé, ezzel teremtve nekem három fantasztikus hónapot. :)