Előtörténet

Ismét útra keltem, hogy óperként dolgozva megismerhessem a világ egy darabkáját. A következő picivel több mint 7 hónapot Isztambulban töltöm egy német-török, de inkább német családnál.

Amikor nyáron nekiestem a keresgélésnek, csak egy valamit tudtam biztosan: mindegy, hogy hol töltöm ezt a fél évet, csak NAGYVÁROSBAN legyen. Kicsit sem jött be az élet a német Lila akác közben, ahol még a fitness studioban is csak nyugdíjasokat lehet találni. A nyelvterület is mindegy volt, a németet nagyon jól beszélem (tanítom is) és régen az angol is szuperül ment, biztos voltam benne, hogy ha rágyúrok, kicsit előveszem, akkor ez sem fog akadály lenni. Minden országot végignéztem és küldözgettem üzeneteket a szipmatikus családoknak és én is kaptam az üziket dögivel. Ám sosem stimmelt valami: vagy már talált a család ópert, vagy nem stimmelt valami a dátummal vagy a tartózkodási idővel, vagy túl sok gyerek volt a kelleténél, vagy nem voltam szimpatikus vagy éppen ők nekem, vagy nem olvasták el a levelet hetekig és még sorolhatnám. Egyszer Törökországot is beírtam a keresőbe, és mivel csak 4 családot hozott ki, akik Magyarországról is fogadnak ópereket, így nem volt nehéz kiszúrni, hogy az egyik családnak NÉMETÜL van a bemutatkozása. Amikor megláttam, hogy egy német családról van szó, akik Isztambul közepén laknak, ráadásul egy gyerekük van, aki fél 4-ig oviban van, egyből szerelembe estem és tudtam, hogy ide akarok jönni. Írtam nekik egy rövidke levelet, válaszoltak, majd e-mail e-mailt követett és egy skype beszélgetést is hamar sikerült összehoznunk. Júliusban döntöttünk, január végén indulok hozzájuk egészen augusztus végéig/szeptember elejég ott leszek: január 25-ére sikerült lelfoglalnom az ideutat és szeptember 6-ára a visszautat.

Ám várt ránk még egy személyes találkozás is a nagy kaland előtt: mivel az anyuka német és az apuka is 3 éves korától ott élt, így minden évben többször is meglátogatják a rokonokat, illetve intézik a dolgaikat. Így esett az is, hogy november elején elvonatozott a család Dél-Németországból Budapestre, ahol eltöltöttek pár napot, én pedig egy délután alkalmával velük tartottam. Én is felmentem Pestre és a szállodájuk kávézójában kezdtük a találkozót. Megittunk egy-egy kapucsínót, ők sütiztek is, közben beszélgettünk és szemrevételeztük egymást. Nagyon szimpatikusak voltak és a kislány is nagyon aranyos. Kezdettől fogva a nevemen szólított és elvoltunk a kis matricás könyvével.

- Biztosan nagyon várod már a karácsonyt! Fenyőfa és sok-sok ajándék! - mondtam a gyereknek.
- Mi nem ünnepeljük a Karácsonyt - tette hozzá teljesen semlegesen az anyuka.

Hát itt egy kicsit lesokkolódtam, hogy hova kerültem, mivelhogy csak rákérdeztem már ezek után a vallási hovatartozásukra és kiderült, hogy iszlám. Nem annyira tartják, ugyanis miután tettünk egy hatalmas sétát a városban, útbaejtve a parlamentet és a karácsonyi vásárt, beültünk vacsorázni és mind a két szülő ivott alkoholt. Gondoltam, a ramadám és a fejkendő sem dívik akkor.

Végig érdeklődtek a magyar kultúra iránt, a kislánynak vettek egy matyó hímzéses buggyos blúzt és kérdezgették, hogy mit jelentenek a kiírt szavak. A kürtős kalácsot is imádták és a az apuka másdojára már tökéletes kiejtéssel ismételte meg a szót, hogy magyarul kérhessen az árustól egy diósat.

Öt órát töltöttünk együtt, utána már késő is volt, nekem is indult a vonatom, így elbúcsúztunl, miszerint januárban találkozunk.

Így esett, hogy most itt vagyok Isztambulban, szokom a török feliratokat, az új ágyam és rendezgetem a szobám.