Vasárnap délután megvolt az első tengerparti sétám. Olyan hosszúra sikeredett, hogy még ma is fáj tőle a bal térdem. De megérte, mert az első török baklavámat is sikerült elfogyasztanom. Beültem egy sütiket is árusító kávézóba és benyomtam egy adag baklavát. Az anyuka nem tudom hol járt, de váltig állította, hogy itt mindenki tud angolul. Nos, leginkább activityzésben merült ki a kommunikáció. Kaptam grátisz fekete teát is a pincértől, aminek az ízét még mindig szokom, de mivel a pénteki 16 fokból addigra már csak 1 fok volt, így minden forró folyadék jól esett.
Ma pedig ledolgoztam az első munkanapomat. Ez még mindig nem nevezhető szokványos hétköznapnak, ugyanis a gyerkőcnek 2 hétig még nincs ovi. Addig szokjuk egymást és remélhetőleg minden erőbedobással gyógyulgat, ugyanis unom már, hogy mindenre ráköhög, beleértve az ételt is, amiből utána nincs gusztusom már enni.
Ma délután pedig miután az anyuka befejezte a munkát, rajzolt nekem egy térképet a pár utcányira lévő bazárhoz, így megvolt az első bazárlátogatásom. Mivel már elmúlt akkor 5 óra, így éppen zárt a legtöbb árus, de azért még tettem egy gyors kört és szétnéztem a temérdek friss gyümölcs, zöldség, sajt és hal között, illetve a sok-sok cipő és ruha között. Van egy olyan sejtésem, hogy hazafelé már ki lesz centizve a kilók száma a csomagjaimban.
Napi paraszt:
A fiókomban találtam egy kis doboznyi török aprópénzt. Kérdeztem az anyukát, hogy ez mi akar lenni. Mondta, hogy biztosan az előző óper hagyta itt, de mi lenne ha rákbeteg gyerekeknek adományoznánk? (Vagy mi lenne ha a csóró ópered támogatnád vele?) De persze előbb kérdezzem meg az elődöm, hogy mit szándékozik vele tenni. Ráírtam ma a csajra, hogy itthagyott a fiókban egy kis aprópénzt.
- Add a kislánynak, hogy tegye bele a perselyébe!
Hogy itt mindenki mekkora szentlélek! Szegény suttyó magyar óperre senki sem gondol?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése