Herceg-szigetek (hétvégi beszámoló)

Szombaton nem nagyon volt programom, ugyanis Timi hazament, Márti még Örményországban volt, Andi pedig dolgozott. Úgyhogy fogtam magam és kitelepedtem a tengerpartra egy hatalmas sziklára és süttetem egy kicsit magam. Olyannyira jól sikerült a másfél órás napozás, hogy a háromnegyedes nadrágom miatt most egy hatalmas csík éktelenkedik a lábszáramon:

Szerencsére nem pirultam le, inkább lett egy kis barna árnyalatom, amit még anyuka is észrevett és meg is említett. Este pedig irány Besiktas és a bazár. Andi már ott várt, ugyanis én szerencsésen itthon hagytam a buszos/kompos kártyámat és még vissza kellett érte rohannom. Büszke vagyok magamra, mert a bazárból most nem hatalmas megpakolt szatyrokkal távoztunk (bár lehet azért, mert az árusok már pakoltak össze és zárni készültek.. :P).

Másnap pedig Petivel és Pistivel terveztük, hogy kimegyünk a Hercek-szigetek egyikére pocolni a strandra. Ez egy négy szigetből álló szigetcsoport Iszatmbul mellett. A szigeteken tilos autóval közlekedni, lovaskocsit és biciklit lehet bérelni. A srácokkal először bosszankodtunk, hogy a szombati 27-30 foknak lőttek, helyette fúj a szél és borús az idő. Ám utólag konstatáltuk, hogy nem is lehetett volna jobb időnk, ugyanis biciklit béreltünk (pofátlanul lealkudva persze). Nos, a sziget nem éppen sík, úgyhogy én majd kiköptem a tüdőm, ugyanis ezer éve nem bicikliztem és akkor is kizárólag sík terepen. Úgyhogy a srácok toltak hátulról, hogy sikeresen feljussunk a tetejére a dombnak. Gyönyörű volt az egész és az autók zaja nélkül még különlegesebb! A tiszta levegőről nem tudok nyilatkozni, ugyanis a lószarszag eléggé belengett mindent.

A srácok kifeküdtek

Sztárfotó: Pisti és a kőműves dekoltázs

Mézsör-tank

Mecset a szigeten

Hédi bemuszlimul a mecset kedvéért

Ilyen puha szőnyegen még életemben nem jártam ^^

Pózolj Atatürkkel!

Adj egy pacsit!

Peti bealudt a kompon

B terv, azaz: Achtung Náciföld, jövök!

Semmit nem akartam közölni a további terveimről, amíg nem biztosak. Egyet tudtam: nem akartam otthon maradni és azt érezni, hogy kirúgtak és hazaküldtek a világ legcsodálatosabb városából, így biztos volt, hogy továbbmegyek, akármi is legyen. 

Az elején nagyon nem jártam sikerrel a családkeresést illetően: eleinte vagy el sem olvasták a családok a levelemet, vagy nem passzolt az időtartam, amire dolgozni mentem volna vagy csak szimplán nem válaszoltak. És ez oda-vissza ment: a családok, akik írtak nekem vagy az isten háta mögött laktak messze a civilizációtól, vagy öt gyerekre kellett volna vigyázni stb. Más lehetőségeket is megnéztem, de diákigazolvány nélkül (ugyanis passzívozok az egyetemen) és/vagy ilyen rövid időre nem találam semmit. Kicsit elkeseredtem, hogy nincs egy nagyvárosban élő család sem egész Európában, akik májustól augusztus végéig keresnének ópert vagy ezen intervallumon belül. 

Majd beindult a családözön, amikoris már-már verekedés ment értem és ha már egy családnak nem válaszoltam 1-2 napon belül, akkor írtak, hogy megkaptam-e a levelet, remélik, hogy még nem csábított el másik család, mert nagyon szimpatikus a profilom stb.  Dilemmában voltam, mert szimpatikusak voltak a családok, de úgy igazán egyik sem fogott meg, úgyhogy próbáltam minél több kérdést feltenni és választani a Stuttgart mellett élő, a Berlin mellett élő, a München mellett élő és a Linz mellett élő családok között. Már tényleg mindegy volt, csak valahova el. Na nem mintha nem lehetne otthon is csinálni egy szuper nyarat, de be akartam magam biztosítani a kudarc élménye ellen. 

Ám ekkor rám írt egy család, aki a profilja alapján egyből szimpatikus lett és kiváltotta azt az érzést, amit már az óperes honlapra regisztrálás óta vártam. Rögtön másnap le is bonyolítottunk egy skype-interjút, referenciát kaptam az előző óperektől, én pedig megadtam a mostani anyuka e-mail címét ugyancsak referencia miatt (odabaszott volna, ha az előző anyukától kért volna referenciát). Eleinte angolul beszélgettünk, ugyanis anyuka ír származású, majd átváltottunk németre, ugyanis apuka pedig német, de mind a ketten beszélik mind a két nyelvet, és a gyerekek is: egy négy éves kislány és egy hét éves kisfiú. Nagyon szimpatikusak voltak az interjú során, és a legszebb mondatot ejtették ki, amit egy óper csak hallhat: "Tudjuk és megértjük, hogy néha majd szigorúnak kell lenned a gyerekekkel, ugyanis azt akarjuk, hogy tiszteljenek téged." Majd megkaptam az egyik referenciát egy előbbi lánytól "...  I never felt like there was any ever side-taking: when I was there, I was the boss." Zene füleimnek, ámen!

Achtung München, jövök!

Babérlevél mensturál

Úgy váltakozik a hangulata a kislánynak mint egy hormonzavarosnak. Egyszer visszarohan az ajtóból, hogy adjon nekem még egy puszit, máskor pedig közli vacsoránál, hogy addig nem eszi meg a következő falatot, amíg Hédi fel nem áll az asztaltól. Középút NINCS. Iszonyú nehéz alkalmazkodnom ehhez, viszont anyukán is látom a pánik jeleit, ugyanis kezd rájönni, hogy ez az állapot nem fog elmúlni a távozásommal, ő pedig egyedül marad egy 4 éves kislánnyal, aki azon tölti ki a mérgét, aki éppen a legközelebb van (jelen esetben én foglalkozom vele délutánonként ugyebár). Nem nagyon tudja még ő sem kezelni a lánya kirohanásait, néha csak szó nélkül nézi, hogy mit művel a gyerek, máskor viszont rákiabál, amire persze a gyerek bőgésben tör ki. Egyre gyakoribbak a hisztik, a hangulatváltozások és a szélsőséges helyzetek. Már nem lehet nyugodtan vacsorázni sem, mert a gyerek egyfolytában feláll az asztaltól, énekelget, táncol, tornázik és forog a székén, teli szájjal járkál fel-alá, hadonászik a villájával, játszik az étellel, elmegy közben wc-re, bemászik az asztal alá, átül egy másik székre, háromszor megkerüli az asztalt és közben az anyja eteti őt, mert máshogy nem eszik. Anyuka annak a híve, hogy ha háromnál többször szól rá a gyerekre valami miatt, akkor a gyerek ezt elengedi a füle mellett, mert túl sokszor hallja, ezért inkább már nem is ülteti vissza az asztalhoz, hanem kábé tűr és tűr (már várom a robbanást). Anyuka kérdezgeti, hogy ki csinálja ezt az oviban, kitől tanulja ezeket, a gyerek pedig büszkén feleli, hogy ezeket ő maga találta ki.

Nehezemre esik elviselni, hogy egy négy éves gyerek jelenleg a főnököm, hogy azt kell csinálnom amit ő akar és ahhoz kell alkalmazkodnom, amilyen hangulata éppen van. Ha délután rámbassza az ajtót és rámkiabál, hogy menjek ki a szobájából, akkoris mosolyogva kell őt fogadnom, amikor fél óra múlva sűrűn pislogva jön utánam, hogy játszani szeretne velem. Sejtettem, hogy Stella távozása majd felkavarja a gyereket, de remélem, nem marad így április 23-ig. Mindenesetre egy hét múlva érkezik Marcsi, úgyhogy a gyerekkel töltött órák száma is remélem kedvezőbben alakul.

Napi (Hungaro-mém) cicus:

Özgülük park és Moda

A szerda esti Attila szülinap ünneplés és Galata Saray meccsnézéssel egybekötött Erasmus házibuli után keményen négy órát sikerült éjszaka aludnom, ám másnap kábé a maratont is legyalogoltam. Timivel elnéztünk először a mellettünk lévő Özgülük parkba kiscicák után kutatva, ugyanis láttam egyet szerdán a városban és anyuka mondta, hogy a parkban elég sokat lehet áprilisban látni. Persze csak padon döglő hatalmas állatokkal sikerült összefutnunk, de azért sétáltunk egyet a virágzó parkban.

Felültünk a gyerekeknek való kisvasútra is (alig fértünk be):

Majd lesétálunk Modába, ahol kötelező gofrit enni! Ha Ortaköy, akkor kumpir, ha pedig Moda, akkor gofri! 10 líráért (kb. 1200 ft) lehet venni egy gofrit, majd azt kérsz rá amit csak akarsz. Rengeteg csokiöntet, gyümölcsfeltét, lekvár, dalát mag közül lehet válogatni. (Természetesen ki is használtuk :P)

Majd irány a tengerpart! Sütkéreztünk egyet az ismét 20 fok feletti verőfényes napsütéses napon:

Balat és Fatih

Timi ma hazautazott végleg, úgyhogy még hétfőn megkérdeztem, hogy mit szeretne  csinálni a az utolsó hetén. A válasza az volt, hogy szeretné megnézni kedden a színes házakat az európai oldalon. Én is el akartam oda menni, mert már sokat hallottam erről én is és anyukától megérdeklődtem a dolgot. Amikor apuka meghallotta, hogy Balatba készülök még a fürdőszobából is kikiáltott, hogy "Nehogy éjszaka egyedül menj odal! Elég veszélyes környék!". Balat és a mellette lévő Fatih ugyanis egy szegény negyed, viszont rengeteg turista jár oda fényképezkedni, mert hihetetlen, hogy az egyik legszegényebb negyedben ott van az a rengeteg színes ház és a köztük lévő zsinórokon lógnak a kimosott ruhák. Itt aztán tobzódnak a fejkendős/csadoros nők, fényképező gép nélkül is ki lehet szúrni, hogy ki a turista és ki nem.

A szegény negyed közepén egy gyönyörű park:

Majd továbbsétálunk Fatihba, ahol a városfal található. Persze felmásztunk a tetejére, de enyhén szólva a mosolyom nem éppen volt őszinte (magyarul nagyon be voltam fosva). Nincs tériszonyom, de ha mindenféle biztosítás nélkül kell majdhogynem függőleges valamira felmásznom, akkor kicsit (=nagyon) parázok. Persze felmásztunk mindenhova és sikeresen le is másztunk, majd később megláttuk, hogy a fal másik részére vezet sima lépcső is korláttal. Hát igen, ilyen a mi formánk :P

Poloskainvázió

Itt is előjött pontosan ugyanaz a szituáció, mint amit az előző családnál is átéltem (és amit elég sok óper valószínűleg jól ismer már): ha ketten vagyunk a gyerekkel, akkor imádnivaló, de ha a szülők is ott vannak, akkor teljesen máshogy viselkedik. Mostanában vettem ezt észre, nem tudom pontosan, mióta lehet ez így, de amikor anyuka és apuka nélkül vagyunk, akkor a gyerek csak úgy random odabújik hozzám, megfogja a kezem vagy azt mondja, hogy "ich hab dich lieb" stb. De volt már olyan, hogy amint anyuka belépett a szobába, a gyerek egyből kimászott az ölemből vagy elengedte a kezem stb. Úgyhogy igyekszem Babérlevéllel suli után játszótérre menni, ahol csak ketten vagyunk, ráadásul szépen el tud játszani más gyerekekkel, én pedig közben figyelem az eseményeket egy padról.

A poloskák ideje is megérkezett, ugyanis nem tudom hanyadjára hozzák rám a sikító frászt ezek a hatalmas rovarok teregetés közben! Nem tudom, hogy hány lehet az erkélyen, vagy hogy csak úgy bejárnak-e éjszakára melegedni, de néha szó szerint félek beszedni a ruhákat, mert bármelyik ruha kirázásánál előröppenhet egy hatalmas állat, persze mindez olyankor, amikor senki sincs itthon, hogy megvédjen engem! Apuka múltkor a nappaliban talált egyet és kedvesen kitette a szűrét a házból. Nem tudom, hogy csak azért nem ölte-e meg mert akkor bűzlik vagy pedig alapból ilyen jófej-e.

Anyuka pedig ismét remekelt:

- Hédi, adok neked két szabadnapot, amikor jön a barátnőd.

- Miért? *meglepődött fej*

- Csak úgy. Válassz ki két napot, csak szólj előre, hogy melyiket.

Kedvessége határtalan. ^^ (Megjegyezném, hogy N annak idején nemhogy szabad napot adott volna, de Marcsit is ugyanúgy befogta dolgozni!)

Kimaradt képek:

Magyar vacsora

 Meccs (bár gondolom magától is rájött volna mindenki :P)

Kiscsaj cicanézőben

Hosszúhétvégés Stella-láz

Stella lázban ég az egész család, kivéve persze szerény személyem. Már eddig is kiderült, hogy az egyetlen probléma velem itt az, hogy én nem vagyok ő. Hétvégén próbáltam elhúzni itthonról, hogy ne nagyon kelljen végignéznem, ahogy a család és Stella kölcsönösen nyalják egymás seggét. Eddig minden nap öt percet kaptam a show-ból ami nem sok, de tökéletesen elég.

Péntek este ahogy kiléptem a ház ajtaján, pontosan szembetalálkoztunk az utcán. Köszöntem neki és a hétvégi terveiről érdeklődtem, majd irány Márti lakása Andi és persze pár üveg sör társaságában. Jól esett a hosszú hét után kikapcsolódni a csajokkal és megint hasfájásig nevetni magunkat.

Itthon a szülők éjfélkor még tv-ztek és amikor megérkeztem, egyből letámadtak. A legyen ön is milliomos török kiadását nézték és az volt a kérdés, hogy melyik országban jött létre 2006-ban egy olyan párt, ami ingyen sört és világbékét ígért. Négy ország közül lehetett választani: Írország, Mexikó, Magyarország és még valami. Fogalmam sem volt, hogy mi lehet a válasz, most sem igazán vagyok otthon a politikában, nemhogy 16 évesen, de el kellett ismernem, hogy ez az ingyen sör elég jó ötlet volt. :P A játékos felezett és utána már csak Mexikó és Magyarország volt, így biztos voltam benne, hogy kedves kis hazánk lesz a megfejtés. Persze reklám jött a megjelölést követően, így a google gyorsabb volt, minthogy megvárjam az egész végét: Kékfarkú kutya párt.

Szombaton még itthon reggeliztem, majd Mártival Kadiköybe mentünk nézelődni és shoppingolni egy kicsit, majd a tengerparton kötöttünk ki, ugyanis 20 fok felett volt a hőmérséklet és verőfényes napsütés volt. Este hazatérve láttam, hogy anyuka meg is pirtyant aznap (vasárnap pedig enyhe napszúrást is kapott ő is és Mr. Deichmann is). 

Vacsora után átmentem Timiékhez egészen az utca végébe, ugyanis egy kisebb Erasmus bulit dobtak össze. Elég vegyes társaságot sikerült összehozni, ugyanis voltak erasmusos diákok Franciaországból, Ausztriából, Németországból, Magyarországból, Spanyolországból, Törökországból, Kazahsztánból és azt hiszem ennyi. Persze annak ellenére, hogy senki sem jött Angliából vagy az USÁ-ból, az angol volt a közös nyelv, bár az osztrákokkal egy kicsit németül is beszéltem, ők eszméletlen aranyosak voltak.

Másnap persze későn keltem és miután tettem-vettem már nem láttam értelmét átmenni még Andihoz, pedig közölte, hogy épp a tetőn napozik. 27 fok volt, úgyhogy nem csodálom, hogy kihasználta a lehetőséget. Én itthon skype-olgattam és néztem sorozatot, úgyhogy egy pihenős napot csináltam. 

Persze Húsvétnak a nyomát se látni és nem is igazán érzem át a feelingket, ugyanis semmi sincs tojásokkal, csirkékkel vagy nyuszikkal díszítve, mint otthon. Mindenesetre tegnap behozott nekem anyuka egy csokinyuszit, úgyhogy most ott ül a nemrég kinyílt jácintom mellett és csinálja a hangulatot. :P