B terv, azaz: Achtung Náciföld, jövök!

Semmit nem akartam közölni a további terveimről, amíg nem biztosak. Egyet tudtam: nem akartam otthon maradni és azt érezni, hogy kirúgtak és hazaküldtek a világ legcsodálatosabb városából, így biztos volt, hogy továbbmegyek, akármi is legyen. 

Az elején nagyon nem jártam sikerrel a családkeresést illetően: eleinte vagy el sem olvasták a családok a levelemet, vagy nem passzolt az időtartam, amire dolgozni mentem volna vagy csak szimplán nem válaszoltak. És ez oda-vissza ment: a családok, akik írtak nekem vagy az isten háta mögött laktak messze a civilizációtól, vagy öt gyerekre kellett volna vigyázni stb. Más lehetőségeket is megnéztem, de diákigazolvány nélkül (ugyanis passzívozok az egyetemen) és/vagy ilyen rövid időre nem találam semmit. Kicsit elkeseredtem, hogy nincs egy nagyvárosban élő család sem egész Európában, akik májustól augusztus végéig keresnének ópert vagy ezen intervallumon belül. 

Majd beindult a családözön, amikoris már-már verekedés ment értem és ha már egy családnak nem válaszoltam 1-2 napon belül, akkor írtak, hogy megkaptam-e a levelet, remélik, hogy még nem csábított el másik család, mert nagyon szimpatikus a profilom stb.  Dilemmában voltam, mert szimpatikusak voltak a családok, de úgy igazán egyik sem fogott meg, úgyhogy próbáltam minél több kérdést feltenni és választani a Stuttgart mellett élő, a Berlin mellett élő, a München mellett élő és a Linz mellett élő családok között. Már tényleg mindegy volt, csak valahova el. Na nem mintha nem lehetne otthon is csinálni egy szuper nyarat, de be akartam magam biztosítani a kudarc élménye ellen. 

Ám ekkor rám írt egy család, aki a profilja alapján egyből szimpatikus lett és kiváltotta azt az érzést, amit már az óperes honlapra regisztrálás óta vártam. Rögtön másnap le is bonyolítottunk egy skype-interjút, referenciát kaptam az előző óperektől, én pedig megadtam a mostani anyuka e-mail címét ugyancsak referencia miatt (odabaszott volna, ha az előző anyukától kért volna referenciát). Eleinte angolul beszélgettünk, ugyanis anyuka ír származású, majd átváltottunk németre, ugyanis apuka pedig német, de mind a ketten beszélik mind a két nyelvet, és a gyerekek is: egy négy éves kislány és egy hét éves kisfiú. Nagyon szimpatikusak voltak az interjú során, és a legszebb mondatot ejtették ki, amit egy óper csak hallhat: "Tudjuk és megértjük, hogy néha majd szigorúnak kell lenned a gyerekekkel, ugyanis azt akarjuk, hogy tiszteljenek téged." Majd megkaptam az egyik referenciát egy előbbi lánytól "...  I never felt like there was any ever side-taking: when I was there, I was the boss." Zene füleimnek, ámen!

Achtung München, jövök!